2016. június 24.

Kedves embertársak! Hahó! Itt vagyok, igen, én is. Végső elkeseredésemben.

Ugyanis itt a nyár!  Én meg szörnyen érzem magam.

Előre közlöm, ez egy depressziós blog. Nem ajánlom senkinek az elolvasását, és én is értelmetlennek érzem, ahogy leírom a sorokat, tudom hogy feleslegesen sajnáltatom magam.

Ez a gáz. Bármit csinálok, olyan szar érzés. Közben meg totál egyedül vagyok. Nem hív senki, és tudom, hogy én is hívhatnék embereket... De ugyan. Ki jönne velem szívesen? Persze, biztos sok mindenki, de. Ajj. Most ezt sem értem pontosan.

Össze vagyok zavarodva, és őszintén szólva rohadtul nem értem hogy mi bajom, meg hogy egyáltalán miért van ilyen szar kedvem.

És akkor most jön az a rész, amit nagyon szégyenlek. A stardoll. Igen. Tudom hogy gáz.

Az úúúgy történt, hogy 2014. 08. 23-án, a kicsi Bogi (én) csatlakozott ehhez a játékhoz. Szerintem az első évben, még tényleg az volt. Játék. Öltöztettem, sminkeltem, meg voltak ilyen kis barátságaim. Semmi komoly, és ezt szerintem már akkor is tudtam.

Aztán, (és ezt szerintem sosem felejtem el...sajnos) egyszer, fogalmam sincs hogy, és fogalmam sincs miért, összebarátkoztam valakivel. Egy lánnyal. És tényleg nem tudom hogy miért, de ez a barátság megmaradt, és nem olyan kis semmilyen volt, mint a többi. Hamar, nagyon hamar úgy éreztem, hogy igen, ez lehet hogy internetes, de örök, és nagyon erős barátság lehet belőle.

Végülis az lett... Vagy valami olyasmi. Nevettünk, ami az interneten a sok XD-t jelenti, azt mondtuk egymásnak hogy 'hiányzol', és hogy 'szeretlek'. Visszagondolva, ez nagyon felszínes és erőltetett volt, de akkor úgy éreztem, ő a legjobb barátom, a lelki társam, nála jobban kívánni sem tudnék magamnak.

És ha már internetes barátnő, aki internetes pasi, mert ez annyira fontos. Nem hazudok, összejöttem az első fiúval, akit megláttam. (Egy buliban, ezt sd-sek értik). Tulajdonképpen ráerőltettem magam, emlékszem bejelöltem, és addig irogattam rá, amíg olyan nem volt, mint egy barátság. De én többet akartam az elejétől, és járni kezdtünk. Isteneeeem. Most ezt így fájt leírni :'D

Nem gondoltam volna, hogy ez a fiú ennyire ott lesz minden gondolatomban. Nem viccelek. Őt kívántam a szülinapomra (!!), ha hullócsillagot láttam, ha elfújtam egy pitypangot, ha ugyanannyi volt az óra első, és második tagja is. Mert úgy éreztem szerelmes vagyok.

Ez butaság volt... Nem tudtam róla semmit, csak azt, amit elmondott nekem. Sosem tudtam, hogy igazat mond-e. A mai napig nem tuom...még azt sem, hogy egyáltalán fiú-e :"D

És ez a lány, és ez a fiú, hogy, hogy nem, az életem részévé váltak. Voltak hullámok. Hatalmasak. Amikor úgy éreztem, itt a vége. Veszekedtünk, és általában sokáig nem szóltunk egymáshoz, de a végén, nagy nehezen kibékültünk. És ragaszkodtunk egymáshoz, és akkor már nem is tűnt olyan erőltetettnek. Természetes volt, és úgy éreztem nékülük nincs is életem.

Hatalmas hiba. Mert ezt tényleg elhittem. Minden hétvégén, minden szünetben, minden pénteken suli után, késő estig a gép előtt ültem, és chateltem két emberrel, akikről tulajdonképpen semmit nem tudtam, csak azt, hogy sűrűn írunk egymásnak XD-t, vagy éppen szivecskét. És akkor nagy szerelem, nagy barátság. Hát... nem egészen.

Depressziós lettem a sok kreált veszekedéstől, mardosott a bűntudat bármit is tettem, és még ha nem is én voltam a hibás, magamat hibáztattam. Bocsánatot kértem és behódoltam nekik. De miért? Mert annyira megszoktam őket, hogy mindig ott vannak, hogy nem ment az elszakadás. Nem tudtam abbahagyni ezt a rossz szokást. Mert ez az. Egy borzasztóan rossz szokás.

És ennyi elég volt mára, kiakadtam, holnap folytatom. 

 

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Unalmamban... Nincs mit tenni, ez vagyok én :) - © 2008 - 2025 - unalmamban.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat